Mesél Anya

Mesél Anya

A vidám kis muslica (Tábori levelek #5)

2018. április 22. - MesélAnya

Táborozó gyermekemnek kellett előzetesen levelet írnom úgy, hogy nem kerülhetett bele a "hiányzol" és hasonló könnyt fakasztó szavak, gondolatok, és egy kis oldalból állhatott. Mivel esténként olvasták fel nekik a leveleket, ezért én küldtem neki egy nagyon rövid esti mesét. :)

Kedves ...!

Biztosan jól érzed magad a táborban és rengeteg élménnyel gazdagodsz. Gondolom a táborban, kint az udvarban, sok kis bogarat láttál már, talán azzal a fekete kis muslicával is találkoztál, aki tegnap berepült hozzánk reggel. Olyan vidáman repkedett a fejem felett a barátjával, hogy felébredtem rá. Azt hitték alszom, de mikor leszálltak a kanapé támlájára, jól hallottam, miről beszélgetnek.

„Észrevetted, hogy mostanában mindenki veled akar repkedni meg játszani?”, kérdezte a barna kis bogár a fekete muslicát.

„Igen, nekem is feltűnt”, gondolkozott el a kis muslica, majd elnevette magát és folytatta: „de nem tudom, mi lehet az oka”.

„Talán a jó kedved.”, mutatott rá a kis barna. „Egy hete nagyon jókedvű vagy, állandóan csak mosolyogsz, korábban sokszor voltál komor és rossz hangulatú. Néha nem is lehetett szóba állni veled.”

„Ó, igen, lehet, hogy tényleg ez az oka”, ismerte el a kis fekete muslica, „Tudod történt valami pár napja.”, felcsillant a szeme, miközben mesélt: „Véletlenül berepültem egy sötétkék színű kocsiba. Akkor már ült benne egy anyuka, egy apuka és hátul két kislány. Az anyuka észrevett a szélvédőn és nagy hévvel el akart engem hesegetni a vadászmezőkre, amikor a nagyobbik, egy hosszú barna hajú, kék szemű kislány előrehajolt, meglátott és kedvesen felkiáltott: <<DE ANYA, micsoda gyönyörűűű kis bogár!!>> Erre az anyuka felnevetett és hagyta, hogy tovább szaladgáljak az autó belső szélvédőjén. Azóta minden reggel eszembe jut a kislány, és ez a történet: nemcsak, hogy megmentette az életem, de minden nap szépnek és gyönyörűnek érzem magam, mosolyogva indul a napom” – fejezte be a történetét a kis fekete muslica, majd útnak is indultak barna színű barátjával, kirepültek az erkélyajtón a kertbe a barátaikhoz.  

Csillagom, lehet, hogy a kis fekete muslica Rólad és Rólunk mesélt?!

Jó éjszakát! Puszilunk, Apa és Anya

family-1153126_960_720.jpg

(kép forrása: pixabay)

-------------------------------------------- x x x --------------------------------------------

Szerzői jognyilatkozat

A Mesél Anya blog üzemeltetője a weboldal bármely részének másolásával, terjesztésével, a benne megjelent adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntart.
A meselanya.blog.hu weboldalon megjelent minden szerzői mű (videó, kép-fotó, hang, táblázat, grafika, cikk és szöveges tartalom) szerzői jogi védelem alatt állnak, azoknak - a személyes használatot meghaladó mértékű - bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a szerző kifejezett erre vonatkozó írásos engedélyével tehető hozzáférhetővé, illetve másolható a nyilvánosság számára a sajtóban. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 36.§ (2) bekezdésében foglaltak szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül. 

1. Nem kell engedély az idézéshez. Az idézésnek azonban meg kell felelnie a vonatkozó törvények paragrafusainak. Idézés esetében – forrás megjelöléssel – kérünk rámutatni (link elhelyezése) a portál megfelelő oldalára.

2. A tulajdonos előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a weboldal egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása és értékesítése, de a tartalmi és formai alkotórészei közlési engedély esetén sem változtathatók meg és nem használhatók fel a honlap tartalmától eltérő célra.

3. Tilos a honlap tartalmát akár nyílt, akár zárt adatbázisba lementeni.

4. Tilos a honlap tartalmát kereskedelmi célra felhasználni, vagy azt kereskedelmi céllal terjeszteni.

Felhívjuk a figyelmét, hogy a fentiekben részletezett feltételeitől eltérően és/vagy azokat sértően használt szerzői jogok, polgárjogi és büntetőjogi következményeket vonnak maguk után. 

A különböző szárnyú pillangó (Tábori levelek #4)

Táborozó gyermekemnek kellett előzetesen levelet írnom úgy, hogy nem kerülhetett bele a "hiányzol" és hasonló könnyt fakasztó szavak, gondolatok, és egy kis oldalból állhatott. Mivel esténként olvasták fel nekik a leveleket, ezért én küldtem neki egy nagyon rövid esti mesét. :)

Kedves ...!

Nagyon büszkék vagyunk rád, hogy már ilyen ügyesen táborozol, biztosan nagyon izgalmas volt az első nap az utazással, a megérkezéssel és a közben átélt sok kalanddal. A kalandról jut eszembe, a minap az ujjamra szállt egy kis pillangó, képzeld, az egyik szárnya rózsaszín volt, a másik pedig égszínkék. Annyira elcsodálkozhattam, hogy észrevett, és beszélgetni kezdtünk. 

Elmesélte, hogy korábban mindkét szárnya a rózsaszín különböző árnyalataiban pompázott, talán a legszebb pillangó lehetett a világon, mindenki csodálta, folyton folyvást dicsérte szép színű szárnyait, de mégsem volt boldog.

Ezért egy nap elhatározta, hogy belevág élete kalandjába, szárnyra kapott és csak repült, repült mezők felett, virágos réteken át, míg egy napon nagyon elfáradt, és megpihent egy tó mellett sütkérező sárga tulipán kelyhében.

Egyszer csak hangos jajveszékelésre riadt fel, egy kis szitakötő menekült egy gonosz tündér elől, akinek varázspálcájából kék csóvák löveltek ki. A szitakötő sietségében nem figyelt, nekirepült a sárga tulipán szirmának, és a földre huppant. A gonosz tündér utolérte, varázspálcáját egyenesen a szitakötőre irányította és kimondta a varázsigét. Az utolsó pillanatban ugrott elő a virágból a pillangó, és rózsaszín szárnyával védelmezőn betakarta a szitakötőt. A kék csóva pont a pillangó bal szárnyát találta el, majd onnan visszapattanva megdermesztette a gonosz tündért.

A kis pillangó önfeláldozása megmentette a szitakötőt, és visszafordította a varázslatot, de a találat miatt a pillangó egyik szárnya örökre égszínkék lett. A szitakötő hálásan megköszönte a segítséget, és sajnálkozva nézegette a pillangó szárnyacskáit. A kis pillangót azonban nem zavarta, hogy az egyik szárnya kék, a másik rózsaszín, sőt boldogabb volt, mint valaha. Megértette, mi hiányzik az életéből és mi teszi őt boldoggá: ha segíthet másokon. 

Amikor éppen erről mesélt a kis pillangó nekem, az erkélyen megjelent mellette a kis szitakötő. Kiderült, hogy azóta barátok és együtt kalandoznak.

De ez már egy másik történet, most kívánunk Neked jó éjszakát! Puszilunk, Apa és Anya

pillango.jpg

(Kép forrása: pixabay)

-------------------------------------------- x x x --------------------------------------------

Szerzői jognyilatkozat

A Mesél Anya blog üzemeltetője a weboldal bármely részének másolásával, terjesztésével, a benne megjelent adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntart.
A meselanya.blog.hu weboldalon megjelent minden szerzői mű (videó, kép-fotó, hang, táblázat, grafika, cikk és szöveges tartalom) szerzői jogi védelem alatt állnak, azoknak - a személyes használatot meghaladó mértékű - bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a szerző kifejezett erre vonatkozó írásos engedélyével tehető hozzáférhetővé, illetve másolható a nyilvánosság számára a sajtóban. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 36.§ (2) bekezdésében foglaltak szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül. 

1. Nem kell engedély az idézéshez. Az idézésnek azonban meg kell felelnie a vonatkozó törvények paragrafusainak. Idézés esetében – forrás megjelöléssel – kérünk rámutatni (link elhelyezése) a portál megfelelő oldalára.

2. A tulajdonos előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a weboldal egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása és értékesítése, de a tartalmi és formai alkotórészei közlési engedély esetén sem változtathatók meg és nem használhatók fel a honlap tartalmától eltérő célra.

3. Tilos a honlap tartalmát akár nyílt, akár zárt adatbázisba lementeni.

4. Tilos a honlap tartalmát kereskedelmi célra felhasználni, vagy azt kereskedelmi céllal terjeszteni.

Felhívjuk a figyelmét, hogy a fentiekben részletezett feltételeitől eltérően és/vagy azokat sértően használt szerzői jogok, polgárjogi és büntetőjogi következményeket vonnak maguk után. 

 

 

Csigamese (Tábori levelek #3)

Táborozó gyermekemnek kellett előzetesen levelet írnom úgy, hogy nem kerülhetett bele a "hiányzol" és hasonló könnyt fakasztó szavak, gondolatok, és egy kis oldalból állhatott. Mivel esténként olvasták fel nekik a leveleket, ezért én küldtem neki egy nagyon rövid esti mesét. :)

Kedves ...!

A táborban biztos már annyi minden történt veled, hogy mikor hazajössz, egész éjjel fent kell maradnunk, míg mindent elmesélsz. Itthon lassabban telik az idő, csigalassúsággal. Erről jut eszembe, mikor ma a boltba mentem, előjött két csiga a lépcsőknél, tudod, ahol meg szoktad menteni a kiscsigákat, ha eső van, nehogy eltapossák őket. 

Szóval, hallom, ahogy a két kis csiga a kövön beszélget.

„Jaj, nagyon köszönöm, hogy segítettél a kisfiamnak az iskolai matematikai példában. Nélküled nem sikerült volna a dolgozata tegnap.”, mondja az egyik.

A másik elpirulva megköszöni a kedves szavakat, majd hozzáteszi: „Ezt ne csak nekem köszönd. Én ma nem lehetnék itt, ha pár nappal ezelőtt nem történt volna valami.”

Rögtön aggódva kérdezi az első: „Miért, mi történt?”

„Emlékszel, milyen nagy vihar volt napokkal ezelőtt? Hogy még dörgött és villámlott is?”

„Emlékszem, persze!”

„Na, én arra gondoltam, hogy egy ilyen jó kis vihar után milyen jó lenne körbe nézni az udvarban. Kibújtam a házamból, és a jó csúszós úton elindultam ki a párkányra. Aztán egyszer csak továbbcsúsztam a kőre. Itt még nem is gondoltam semmire, de egyszer csak két emberláb jelent meg a lépcsők tetején, és ahogy közeledett felém, az egyik cipő talpa pont a házam mellett ért földet, majdnem összetaposott. Nagyon megijedtem. Elkezdtem visszafelé futni, a menedékbe. De hát, tudod, hogy mi csigák, hogy futunk?! ... Na, hát, én sem haladtam valami jól. Annyira ideges voltam az állandóan érkező emberek meg gyerekek miatt, hogy teljesen leizzadtam. Ekkor pillantottam meg a két kis kék cipős lábat, nem sokkal magam mellett, és egy kék szemű, barna hajú copfos kislány guggolt le mellém: <<Ne félj kis csiga, mondta, most megmentelek!>>, és visszarakott a göröngyös földkupacra. A szívem majd kiugrott a helyéről: Nagyon köszönöm!, kiáltottam utána, de nem hiszem, hogy értette, hiszen csiganyelven mondtam. Hát én neki köszönhetem az életem, és így a kisfiad neki is köszönheti, hogy sikerült a dolgozata az iskolában.”

Csillagom, szerintem ők Rólad beszélgettek, ugye?! Jó éjszakát! Puszilunk, Apa és Anya

csiga.jpg

(kép forrása: pixabay)

-------------------------------------------- x x x --------------------------------------------

Szerzői jognyilatkozat

A Mesél Anya blog üzemeltetője a weboldal bármely részének másolásával, terjesztésével, a benne megjelent adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntart.
A meselanya.blog.hu weboldalon megjelent minden szerzői mű (videó, kép-fotó, hang, táblázat, grafika, cikk és szöveges tartalom) szerzői jogi védelem alatt állnak, azoknak - a személyes használatot meghaladó mértékű - bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a szerző kifejezett erre vonatkozó írásos engedélyével tehető hozzáférhetővé, illetve másolható a nyilvánosság számára a sajtóban. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 36.§ (2) bekezdésében foglaltak szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül. 

1. Nem kell engedély az idézéshez. Az idézésnek azonban meg kell felelnie a vonatkozó törvények paragrafusainak. Idézés esetében – forrás megjelöléssel – kérünk rámutatni (link elhelyezése) a portál megfelelő oldalára.

2. A tulajdonos előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a weboldal egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása és értékesítése, de a tartalmi és formai alkotórészei közlési engedély esetén sem változtathatók meg és nem használhatók fel a honlap tartalmától eltérő célra.

3. Tilos a honlap tartalmát akár nyílt, akár zárt adatbázisba lementeni.

4. Tilos a honlap tartalmát kereskedelmi célra felhasználni, vagy azt kereskedelmi céllal terjeszteni.

Felhívjuk a figyelmét, hogy a fentiekben részletezett feltételeitől eltérően és/vagy azokat sértően használt szerzői jogok, polgárjogi és büntetőjogi következményeket vonnak maguk után. 

Az álommanók különbözőségei

Egyszer volt, hol nem volt, az Álom határán is túl, volt egyszer egy aprócska Kismanó. Tényleg nagyon pici volt, olyan pici, mint a kisujjam perce, vagy talán még annál is kisebb. Ti biztos azt mondanátok rá, hogy irinyó-pirinyó. De hát nem csoda, hiszen anyukája és apukája is kicsi volt, de még a nagymamája és a nagypapája is, ahogy a testvérei és a rokonai mindannyian. Hiszen igazából minden manó kicsi, ezért is olyan nehéz észrevenni őket. Ti láttatok már manót? Mert én még nem. Na, pont annyira picik.

Manófalván tehát ez a Kismanó nem is számított kicsinek, viszont annál inkább lelkesnek. Imádta ugyanis a nagypapája álommanókról szóló meséit. Esténként a kisebb és nagyobb manógyerekek a Manópapa köré gyűlték és áhítattal hallgatták élete történetét. A nagypapa ugyanis nyugdíjba vonulása előtt Álommanóként dolgozott. A kismanónk minden este elsőként ült oda a Manópapa karosszéke mellé, és az első sorból itta magába azt a sok-sok mesét az álommanókról. El is határozta, hogy ő bizony, ha felnő, Álommanó lesz, abból is legjobb. Mert, hogy azért az álommanók között is van ilyen meg olyan, sőt amolyan is.

Mint köztudott, az Álommanó mindig lefekvéskor jelenik meg, akkor, amikor Anya vagy Apa, esetleg a Mami vagy a Papa (vagy az, aki éppen gondoskodva vigyáz rád), jóéjtpuszit nyom az arcodra, szemedre, hajadra, orrodra ... (ahány ház, annyi szokás :). Ekkor a kis Álommanó odalopakodik a szempilláid köré és finoman beszórja álomporral. De annyira pici ez a por, hogy szinte nem is érzed, ugyanakkor pont annyira nehéz, hogy észre sem veszed, de a szemed becsukódik tőle, és a legszebb álmokat varázsolja eléd.

Igen ám, de vannak manók, akik nagyon lusták, és nem szórnak elég álomport a szempilláidra, ilyenkor álmodod a rossz álmokat.

És vannak a feledékeny manók, akik, mikor odarepülnek a társaikkal a gyerekekhez, elfelejtik, hogy már beszórták-e a szempillád álomporral vagy nem. Ilyenkor fordul elő az, hogy nem tudsz elaludni, bárhogy is próbálod becsukni, a szemed állandóan kinyílik.

Aztán ott vannak azok a manók, akik ügyetlenek, és túl sok álomport szórnak ki egyszerre, ilyenkor reggel alig tudsz felébredni. Ismered ezt az érzést? Nyitnád már a szemed, de olyan, mintha ólom ülne rajta, és inkább tovább aludnál még. 

A fecserésző manók egyfolytában csevegnének a többi manóval, ezért csak gyorsan kiszórják az álomport, de arra már nem figyelnek, hogy elegendő mennyiséget szórtak-e. Ilyenkor van az, hogy felébredsz az éjszaka közepén.

És ott vannak az álommanók, akik nagyon odafigyelnek mindenre, imádják a munkájukat és komolyan is veszik, pont elegendő álomport szórnak ki, és éppen a megfelelő helyre. Ilyenkor nagyon könnyen el tudsz aludni és a legszebb álmokat álmodod. Manópapa is ilyen álommanó volt és a Kismanó is ilyen álommanó szeretett volna lenni. De ez már egy másik történet...

 mano.jpg

(Kép forrása: pixabay)

-------------------------------------------- x x x --------------------------------------------

Szerzői jognyilatkozat

A Mesél Anya blog üzemeltetője a weboldal bármely részének másolásával, terjesztésével, a benne megjelent adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntart.
A meselanya.blog.hu weboldalon megjelent minden szerzői mű (videó, kép-fotó, hang, táblázat, grafika, cikk és szöveges tartalom) szerzői jogi védelem alatt állnak, azoknak - a személyes használatot meghaladó mértékű - bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a szerző kifejezett erre vonatkozó írásos engedélyével tehető hozzáférhetővé, illetve másolható a nyilvánosság számára a sajtóban. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 36.§ (2) bekezdésében foglaltak szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül. 

1. Nem kell engedély az idézéshez. Az idézésnek azonban meg kell felelnie a vonatkozó törvények paragrafusainak. Idézés esetében – forrás megjelöléssel – kérünk rámutatni (link elhelyezése) a portál megfelelő oldalára.

2. A tulajdonos előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a weboldal egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása és értékesítése, de a tartalmi és formai alkotórészei közlési engedély esetén sem változtathatók meg és nem használhatók fel a honlap tartalmától eltérő célra.

3. Tilos a honlap tartalmát akár nyílt, akár zárt adatbázisba lementeni.

4. Tilos a honlap tartalmát kereskedelmi célra felhasználni, vagy azt kereskedelmi céllal terjeszteni.

Felhívjuk a figyelmét, hogy a fentiekben részletezett feltételeitől eltérően és/vagy azokat sértően használt szerzői jogok, polgárjogi és büntetőjogi következményeket vonnak maguk után. 

 

 

A szomorú kis cinke története (Tábori levelek #2)

Táborozó gyermekemnek kellett előzetesen levelet írnom úgy, hogy nem kerülhetett bele a "hiányzol" és hasonló könnyt fakasztó szavak, gondolatok, és egy kis oldalból állhatott. Mivel esténként olvasták fel nekik a leveleket, ezért én küldtem neki egy nagyon rövid esti mesét. :)

Kedves ....!

Biztosan eseménydús volt a második tábori napod is. Nagyon büszkék vagyunk Rád! Itthon csak annyi történt, hogy mikor az erkélyen teregettem, egy kis cinke repült a korlátra és vígan dalolászott. Olyan jó kedve volt, hogy el is nevettem magam. Ekkor mesélte el, hogy nem mindig volt ez így.

Ő egy nagyon szomorú kis cinke volt, mindig csak kesergett, meg pityergett, nem is nagyon voltak barátai, de annyira magának való volt, hogy ő ezt észre sem vette. Ám egy napon, amikor egy szép kis ház kertjében a tögyfa egyik ágán ücsörögött, egy kislányt vett észre, aki csendben rajzolgatott. Ha tíz papírost nem rajzolt tele, akkor egyet sem. A kész műalkotások ott hevertek körülötte a földön. A kis cinke közelebb szállt, hogy megnézze, mi van a papírokon, és érdeklődve látta, hogy a kislány cinkéket fest. Cinkéket tavasszal a barackfán, cinkéket ősszel a tölgyfán összebújva, cinkéket, ahogy fészket építenek, cinke anyát és cinke apát, akik a kis cinke tojások kikelését várják, cinke mamát, aki a kiscinkéket eteti, és még sorolhatnám.

A kis cinke persze rögtön magát kereste, és mikor meglátta, nagyon megrökönyödött, azt vette észre, hogy ő mindig egyedül van, hogy mindig szomorú, hogy sosem nyílik éneklésre a szája, hogy a kislány egyre kevesebb barátot fest mellé, míg végül egy sem maradt. Ezért a kis cinke elhatározta, hogy megváltozik, felkereste a régi barátait és elbeszélgetett velük.

Rájött, hogy az életben sokkal több szép dolog van, mint azt ő gondolta, ha a tavasz beköszönt, akkor kirügyeznek a fák, és felmelegszik a levegő, nyáron lehet a szőkőkutakban pancsolni, ősszel lehet a porban és az avarban hemperegni, télen pedig mindenféle magokat rejtenek a madáretetők.  A kis cinke innentől minden apróságban meglátta a szépet, és így az éneke és az élete is szép lett.

Jó éjszakát! Puszilunk, Apa és Anya

cinke.jpg

(Kép forrása: pixabay)

-------------------------------------------- x x x --------------------------------------------

Szerzői jognyilatkozat

A Mesél Anya blog üzemeltetője a weboldal bármely részének másolásával, terjesztésével, a benne megjelent adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntart.
A meselanya.blog.hu weboldalon megjelent minden szerzői mű (videó, kép-fotó, hang, táblázat, grafika, cikk és szöveges tartalom) szerzői jogi védelem alatt állnak, azoknak - a személyes használatot meghaladó mértékű - bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a szerző kifejezett erre vonatkozó írásos engedélyével tehető hozzáférhetővé, illetve másolható a nyilvánosság számára a sajtóban. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 36.§ (2) bekezdésében foglaltak szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül. 

1. Nem kell engedély az idézéshez. Az idézésnek azonban meg kell felelnie a vonatkozó törvények paragrafusainak. Idézés esetében – forrás megjelöléssel – kérünk rámutatni (link elhelyezése) a portál megfelelő oldalára.

2. A tulajdonos előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a weboldal egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása és értékesítése, de a tartalmi és formai alkotórészei közlési engedély esetén sem változtathatók meg és nem használhatók fel a honlap tartalmától eltérő célra.

3. Tilos a honlap tartalmát akár nyílt, akár zárt adatbázisba lementeni.

4. Tilos a honlap tartalmát kereskedelmi célra felhasználni, vagy azt kereskedelmi céllal terjeszteni.

Felhívjuk a figyelmét, hogy a fentiekben részletezett feltételeitől eltérően és/vagy azokat sértően használt szerzői jogok, polgárjogi és büntetőjogi következményeket vonnak maguk után. 

 

A pöttytelen katica története (Tábori levelek #1)

Táborozó gyermekemnek kellett előzetesen levelet írnom úgy, hogy nem kerülhetett bele a "hiányzol" és hasonló könnyt fakasztó szavak, gondolatok, és egy kis oldalból állhatott. Mivel esténként olvasták fel nekik a leveleket, ezért én küldtem neki egy nagyon rövid esti mesét. :)

Kedves ....!

Biztosan izgalmasan telt az első napod, és sokat játszottál. Itthon kicsit unalmasabban telik az idő, de azért történt mégis valami. Képzeld el, hogy egy kis katica szállt arra a paradicsompalántára, amelyiket Te segítettél beültetni a cserépbe Apával. Beszédbe elegyedtünk, és elmesélte, hogy kicsiként egy pötty sem volt a hátán.

Kis piros katicaként született. Kérdezgette is anyukáját, hogy neki miért nincsenek pöttyei, és az anyukája megnyugtatta, hogy ne aggódjon, biztos neki is lesznek idővel. Teltek múltak a hetek, a kis katica óvodás lett, majd iskolás, végül az egyetemet is kijárta, de a hátán továbbra sem jelentek meg a fekete pöttyök. Ekkor úgy döntött elindul világot látni, és felkeresi a Mindenttudó Tündért. Anyukája csomagolt neki hamuba sült pogácsát és friss harmatvizet. 7 nap és 7 éjszaka repült, míg a gyémánt tóhoz ért, ahol a tündér lakott.

Útja nagyon kalandos volt: először találkozott egy sünivel, akinek a lába beszorult egy csapdába, de szerencsére tudott rajta segíteni, kiszabadította. A második napon jutott el a kerek erdőbe, ahol egy medve üvöltésére ébredt; kiderült, hogy a medve fogába málnaszem ragadt, a kis katica megtisztította, és a medvének azóta kutya baja. A harmadik napon a nagy esőben egy hangya majdnem a patakba esett, de a kis katica éppen időben kapta el, megmentette az életét. A negyedik napon egy kutyával találkozott, aki egy cicával veszekedett egy tál finom tejecskén, de a kis katica megbékítette őket, és azóta a kutya és a cica a legjobb barátok. Az ötödik napon egy szomorú anyókát vidított fel csodálatos táncával. A hatodik napon odaadta a hamuban sült pogácsáját egy elgyengült éhező tücsöknek.

A hetedik napon elérte a gyémánt tavat, és miközben a Mindenttudó Tündért kereste, az egyik fa alatt egy kismadár sírását hallotta meg a földön, a pici kiesett a fészekből, a katica rögtön botocskát ragadott, és visszasegítette. És ebben a pillanatban a kismadár tündérré változott, és azt mondta: „Tudom ám, kis katica, hogy miért jöttél hozzám, és megismertelek utad során: Neked aranyszíved van. Nézz csak a hátadra! Te nem is sejtetted, de minden egyes jó cselekedeteddel egy pöttyöt kaptál a szárnyadra. Mostanra pontosan…”- és a tündér a katica szárnyára nézett.

„7 pöttyöm van!” – kiáltott fel a katica, és azóta is boldogan repked a hét pettyes szárnyaival erdőn, mezőn, réteken át.

Jó éjszakát! Puszilunk, ...

 autumn-1816809_960_720.jpg

Kép forrása: pixabay

-------------------------------------------- x x x --------------------------------------------

Szerzői jognyilatkozat

A Mesél Anya blog üzemeltetője a weboldal bármely részének másolásával, terjesztésével, a benne megjelent adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntart.
A meselanya.blog.hu weboldalon megjelent minden szerzői mű (videó, kép-fotó, hang, táblázat, grafika, cikk és szöveges tartalom) szerzői jogi védelem alatt állnak, azoknak - a személyes használatot meghaladó mértékű - bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a szerző kifejezett erre vonatkozó írásos engedélyével tehető hozzáférhetővé, illetve másolható a nyilvánosság számára a sajtóban. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 36.§ (2) bekezdésében foglaltak szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül. 

1. Nem kell engedély az idézéshez. Az idézésnek azonban meg kell felelnie a vonatkozó törvények paragrafusainak. Idézés esetében – forrás megjelöléssel – kérünk rámutatni (link elhelyezése) a portál megfelelő oldalára.

2. A tulajdonos előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a weboldal egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása és értékesítése, de a tartalmi és formai alkotórészei közlési engedély esetén sem változtathatók meg és nem használhatók fel a honlap tartalmától eltérő célra.

3. Tilos a honlap tartalmát akár nyílt, akár zárt adatbázisba lementeni.

4. Tilos a honlap tartalmát kereskedelmi célra felhasználni, vagy azt kereskedelmi céllal terjeszteni.

Felhívjuk a figyelmét, hogy a fentiekben részletezett feltételeitől eltérően és/vagy azokat sértően használt szerzői jogok, polgárjogi és büntetőjogi következményeket vonnak maguk után. 

 

Miáu és Lili találkozása

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány szép kék szemekkel és szőke hajjal. A kerek erdő közepén élt egy csinos kis házikóban a szüleivel. Édesanyja és édesapja nagy nagy szeretettel vette őt körül, boldogan teltek a mindennapjai.

Egy napfényes reggelen azonban arra ébredt, hogy hiányzik neki valami. De annyira, hogy a szíve is belesajdult.

Kiszaladt az édesanyjához, aki éppen a konyhában állt a tűzhely előtt, belecsimpaszkodott a kötényébe és úgy ugrált körülette: „Édesanya, édesanya, nagyon hiányzik valami!”

„A kismackód?” – kérdezte az anyukája – „Ott ül a kisszékeden.” – mutatott a kislány faszékecskéjére, amelyen tényleg ott árválkodott a fehér kis plüssmackó.

A kislány arra nézett és hevesen megrázta a fejét: „Nem!”

„Talán a babád? Ott hagytad tegnap a kanapén.”

A kislány újra megrázta a fejét. Anyukájával tűvé tették az egész lakást, míg végül minden játéka az ágyán sorakozott, és anyukájának is elfogyott a türelme, visszatért a tűzhelyhez és újra főzni kezdett.

A kislány kiment a házból a kertbe, majd a kertből a ház előtti tisztásra. Megvizsgált minden virágot, minden fát, amit ismert, de egyik sem hiányzott. Szomorúan ült le egy fa tövébe és miközben azon gondolkozott, mi hiányozhat neki, észrevette, hogy vele szemben a bokor mögött egy kis farkinca kandikál ki. Csendesen ült, meg sem moccant, hogy el ne riassza a gazdáját. Sikerrel járt, egyszer csak kibújt a bokor mögül egy szürke-fehér foltos kiscica, és a kislány felé araszolt. Végül leült vele szemben egy méterre és így szólt:

„Miért búsulsz annyira?”

„Valami hiányzik, de nem tudok rájönni, hogy mi.” – válaszolt a kis cicának a kislány.

„Semmi nem jut eszedbe?” – kérdezett vissza a macska.

„Semmi!”

A cica még nézte egy kis ideig, elgondolkodva, majd megvonta a vállát és így szólt: „Gyere, addig is játszunk, hátha eszedbe jut közben. Engem Miáunak hívnak, és téged?”

„Lili” – mutatkozott be a kislány.  Majd fergeteges játékba kezdtek, azt játszották, hogy kalandorok, átkeltek krokodiloktól hemzsegő folyón, megmásztak egy szeles hegyet, átjutottak egy sötét labirintuson, és végül megtalálták a drágaköveket és rubintokat rejtő kincsesládát.

„Most muszáj indulnom, az anyukám és a testvéreim már várnak vacsorára!” – szólt a cica és miután elköszönt, el is szaladt.

A kislány is hazament, megvacsorázott a szüleivel, szép álmai voltak, de másnap megint ugyanazzal a hiányérzettel kelt. Újra kiment a tisztásra, és aznap is találkozott a cicával, aki látta rajta, hogy milyen szomorú: „Még mindig nem jutott eszedbe, mi hiányzik?”

„Nem” – felelte lehangoltan a kislány, de a cica megint felajánlotta, hogy játszanak addig, amíg rá nem jön, mi hiányzik neki. Kalózok voltak, és tengereket szeltek át, szörnyeket győztek le. Következő nap bújócskáztak, aztán meg versenyeztek, és így ment ez nap nap után, a cica a nap végén mindig elbúcsúzott a kislánytól, hogy hazasiessen az anyukájához és a testvéreihez, a kislány pedig a hiányérzettel a szívében a kis házikó felé vette útját.

Egyik nap azonban a cica nem bújt elő a bokor mögül. A kislány hiába várta a fa tövében, nem jött el. Másnap sem, és harmadnap sem.

A kislány következő nap is kiment a tisztásra, bár már nem is reménykedett abban, hogy a cica megjelenik. Leült a fatövébe, az út közben összegyűjtött virágokat az ölébe ejtette, és koszorút font belőle. Éppen azon volt, hogy hazainduljon, amikor a cica kiugrott a bokor mögül, puha léptekkel odaszaladt hozzá és megnyalta a kezét.

„Hol voltál?” – kérte számon a kislány. A cica meglepődve nézett rá: „Mondtam neked, hogy vannak testvéreim. A legkisebb testvérem megbetegedett, én ápoltam, mesét olvastam neki, játszottam vele, hogy ágyban maradjon és hamarabb felgyógyuljon.”

A kislány elgondolkodva simogatta a cica selymes szőrét, nézte, ahogy megcsillan a fény a bundáján, és egyszeriben eszébe jutott. „Tudom már! Tudom, mi hiányzik olyan nagyon!”

A cica elismerően bólintott: „Tudtam, hogy rá fogsz jönni!”

A kislány utoljára még egyszer megsimogatta a macskát, elköszönt tőle, és hazarohant az anyukájához: „Anyukám! Anyukám! Rájöttem, hogy mi hiányzik olyan nagyon!”

Anyukája kedvesen nézett le az izgatottságtól kipirult kislányra: „Mi hiányzik?”

„Egy kistestvér!” – követelte hevesen.

Anyukája felnevetett és megsimogatta aranyszőke haját: „Ezen bizony segíthetünk.” – és növekvő pocakjára mutatott – „Hamarosan kistestvéred születik!”

A kislány majd kiugrott a bőréből örömében, megölelte anyukája hasát és össze-visszapuszilgatta. Minden egyes nap mesélt neki, és anyukája hasához duruzsolt, miközben figyelte a pocakon belüli mozgolódást. Közben sűrűn kijárt a tisztásra is a kiscicával játszani, és mikor nem tudott eljönni a kiscica, már tudta, hogy dolga van, vagy a testvéreire vigyáz.

Mikor megszületett a kistestvére, ő volt a legboldogabb, és alig várta, hogy végre együtt játszhassanak. Persze ez az idő is hamar eljött, de ez már egy másik történet....

child-489685_960_720.jpg

Kép forrása: pixabay

-------------------------------------------- x x x --------------------------------------------

Szerzői jognyilatkozat

A Mesél Anya blog üzemeltetője a weboldal bármely részének másolásával, terjesztésével, a benne megjelent adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntart.
A meselanya.blog.hu weboldalon megjelent minden szerzői mű (videó, kép-fotó, hang, táblázat, grafika, cikk és szöveges tartalom) szerzői jogi védelem alatt állnak, azoknak - a személyes használatot meghaladó mértékű - bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a szerző kifejezett erre vonatkozó írásos engedélyével tehető hozzáférhetővé, illetve másolható a nyilvánosság számára a sajtóban. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 36.§ (2) bekezdésében foglaltak szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül. 

1. Nem kell engedély az idézéshez. Az idézésnek azonban meg kell felelnie a vonatkozó törvények paragrafusainak. Idézés esetében – forrás megjelöléssel – kérünk rámutatni (link elhelyezése) a portál megfelelő oldalára.

2. A tulajdonos előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a weboldal egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása és értékesítése, de a tartalmi és formai alkotórészei közlési engedély esetén sem változtathatók meg és nem használhatók fel a honlap tartalmától eltérő célra.

3. Tilos a honlap tartalmát akár nyílt, akár zárt adatbázisba lementeni.

4. Tilos a honlap tartalmát kereskedelmi célra felhasználni, vagy azt kereskedelmi céllal terjeszteni.

Felhívjuk a figyelmét, hogy a fentiekben részletezett feltételeitől eltérően és/vagy azokat sértően használt szerzői jogok, polgárjogi és büntetőjogi következményeket vonnak maguk után. 

süti beállítások módosítása