Egyszer volt hol nem volt egyszer egy gyönyörű szép, fekete kis barika. Aranyos, vidám természetű kis jószág volt, szeretett futkározni és ugrabugrálni, imádta a harmatos friss füvet, és szívesen beszélgetett a többi báránnyal, legyen az fiatal, idősebb vagy vén. 

Minden reggel anyukája mellett ébredt, aki tisztára nyalogatta, majd kiengedte az istállóból. Ilyenkor kurjongatva kiszaladt az istálló előtti mezőre, rögtön harmatos fű után kutatott, és vidáman legelgetett. Aztán ugrabugrált egyet a többi fehér báránykával, játszottak, kergetőztek. Majd délelőtt, pontban fél tizenegykor odasétált a kerítéshez, két mellső lábával nekitámaszkodott, és várta, hogy Lili felbukkanjon. A kislány meg is érkezett fülig érő szájjal, copfjai az arcát csapkodták, ahogy rohant felé. Mikor odaért a kerítéshez, ő is felugrott az alsó fokra, átnyúlt a deszkák között és össze-vissza borzolta a kis fekete bárány szőrét. Elővett a mellényéből egy zsenge sárgarépát, és miközben odaadta neki, elmesélte, hogy mi történt vele előző nap. A barika nagy szemekkel hallgatta Lili kalandjait, miközben jóízűen rágcsálta a répát.

Ebédre hazaszaladt anyukájához egy puszira, akivel minden délután együtt legelésztek és nagyokat beszélgettek addig, amíg a bárányok közül a legidősebb és a legbölcsebb, a Barinénje magához nem hívta a kicsiket. Barinénje tudta a legcsodálatosabb meséket, tőle hallottak az aranyszőrű bárányról, meg a fehérszőrűről is, akinek olyan fehér volt a bundája, mint a frissen hullott hó. Ő mesélt az évszakok változásáról, a bárányok természetéről, a bátorságról és a gyávaságról, és még ki tudja mennyi érdekes dologról. A kis fekete bari mindig ott ült közvetlenül Barinénje előtt, mindig tisztelettel és okosakat kérdezett, volt, hogy naplementéig hallgatta a bölcs nénjét a Régi Szép Időkről mesélni.

Mikor feljöttek a csillagok az égre, a kis fekete gyapjas barika már az anyukája mellett feküdt, ásítva dörgölődzött anyukája meleg bundájához és elégedetten aludt el.

Egy nap azonban történt valami, a kis bárányt a reggeli hancurozást követően feketesége miatt kinevették fehér szőrű társai. Az addig gondtalan barika hallgatag lett. Szomorúan kullogott a legelő egyik sarkából a másikba, még Lilike ízletes, zsenge sárgarépája sem tudta felvidítani. Délután anyukája is megpróbálta szóra bírni, de a kis barika egyfolytában csak sóhajtozott, majd így ment ez nap nap után.

A kis bari egyik délután annyira kedvtelenül sétálgatott, lehorgasztott fejjel, maga elé nézve, hogy észre sem vette az itatót, egyenesen belesétált. Csuromvíz lett a bundája. Próbálta magáról lerázni a vízcseppeket, amikor figyelmetlenségében nekiment a halomra rakott lisztes zsákoknak, és kiszakítva az egyiket tetőtől talpig lisztes lett. A liszt odaragadt a bundájára, minden egyes kis porcikájára, még az orra is fehér lett. Ahogy lenézett a patájára, látja, hogy az is hófehér. Gyorsan odafutott a kerítés túloldalán csordogáló patakhoz, és felágaskodva a kerítésre látja ám, hogy most semmiben nem különbözik a többi barikától. Ugyanolyan fehér a bundája, mint a többinek. Nagyon megörült ennek a változásnak, ugrándozva szaladgált fel és alá, míg a hold és a csillagok fel nem masíroztak az égre. Akkor aztán beszaladt az ólba, anyukája mellé kucorodott és mosollyal a szája sarkában elaludt.

Másnap reggel arra kelt, hogy anyukája meg akarta mosdatni. „Ne, Anya, neee! Nézd milyen szép vagyok!”

„De kicsim, csupa liszt vagy!” – korholta az anyukája.

„Dehogy Anya, fehér vagyok, fehér, mint a többi bárány!” – kiáltotta izgatottan és már ment is ki a szabadba, hogy játszon a barátaival, miközben anyukája csak a fejét forgatta.

A barika kurjongatva szaladt oda barátaihoz, pont, ahogy régen, de azok észre sem vették.

„Sziasztok! Én vagyok az! Már meg sem ismertek?” – kérdezte őket. Azok meg furcsa szemmel méregették. Végül befogadták, kicsit beszélgettek vele, de korántsem voltak olyan felszabadultak, mint azelőtt, hogy fehér lett a bundája. Hamarosan inkább tovább is lépkedett.

Mindjárt fél tizenegy, szaladok Lilihez, gondolta. Felrakta mellső két mancsát a deszkára, és úgy várta a kislányt, aki hamarosan fel is tűnt a domb aljában. Megint csak úgy röpködtek a copfjai, ahogy ugrándozott felé. De ahogy közeledett, a kislány arca úgy vált egyre csalódottabbá, és mintha keresett volna valakit. A kis lisztes barika hiába bégette, hogy „Lili”, „itt vagyok Lili”, „én vagyok az Lili”, a kislány nem értette, röviden megsimogatta ugyan a kis bárány buksiját, de gyorsan továbbállt, körbekerülte a kerítést, és az ő kedvenc barátját kereste.

A kis barika csalódottan indult vissza a közös ebédre a mamájához, útközben látta a barátait, de azok felé sem néztek, rá sem kacsintottak, mint korábban. Viszont a csúfolódó társai most is összenevettek mögötte.

Délután izgatottan ment Barinénje mesedélutánjára, de Barinénje nem ismerte meg, azt hitte újonc kis tanuló, és nem engedte, hogy a korábbi helyére üljön, mikor pedig végre megértette, mi történt a kis báránnyal, már valaki más ült kedvenc helyén, közvetlenül Barinénje előtt. A mese közben is úgy érezte, mintha ma még a Nénje se figyelne annyira rá.

Különös érzés kerítette hatalmába.

Lehajtott fejjel kullogott vissza anyukájához az ólba, és annyira kavarogtak benne az érzelmek, hogy rögtön lerogyott a fekhelyére. Anyukája aggódva figyelte, majd a fülébe suttogta: „Nem számít, hogy nézel ki, csak az számít, ami a szívedben van!”, majd finoman megnyalogatta a bundáját, a kis bárány most nem húzódott el.

A kis bari felnézett a csillagokra és visszakívánta régi feketeségét. Ekkor – mintha csak meghallották volna az égiek a kívánságát – eleredt az eső, de úgy esett, mintha dézsából öntenék. A kis bari gyorsan felállt és kiszaladt a szabad ég alá. Hagyta, hogy a víz lemossa a göndör kis bundájáról az összes lisztet, míg a szőre olyan feketén nem csillogott, mint az éj. Rájött, hogy őt nem a szőrének a színe határozza meg, hogy mindig lesznek csúfolódok, és nem feltétlenül rossz másnak lenni, mint a többiek, sőt…

(Fotók forrása: Pixabay)

------- x x x -------

Szerzői jognyilatkozat

A Mesél Anya blog üzemeltetője a weboldal bármely részének másolásával, terjesztésével, a benne megjelent adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntart.
A meselanya.blog.hu weboldalon megjelent minden szerzői mű (videó, kép-fotó, hang, táblázat, grafika, cikk és szöveges tartalom) szerzői jogi védelem alatt állnak, azoknak - a személyes használatot meghaladó mértékű - bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a szerző kifejezett erre vonatkozó írásos engedélyével tehető hozzáférhetővé, illetve másolható a nyilvánosság számára a sajtóban. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 36.§ (2) bekezdésében foglaltak szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül. 

1. Nem kell engedély az idézéshez. Az idézésnek azonban meg kell felelnie a vonatkozó törvények paragrafusainak. Idézés esetében – forrás megjelöléssel – kérünk rámutatni (link elhelyezése) a portál megfelelő oldalára.

2. A tulajdonos előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a weboldal egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása és értékesítése, de a tartalmi és formai alkotórészei közlési engedély esetén sem változtathatók meg és nem használhatók fel a honlap tartalmától eltérő célra.

3. Tilos a honlap tartalmát akár nyílt, akár zárt adatbázisba lementeni.

4. Tilos a honlap tartalmát kereskedelmi célra felhasználni, vagy azt kereskedelmi céllal terjeszteni.

Felhívjuk a figyelmét, hogy a fentiekben részletezett feltételeitől eltérően és/vagy azokat sértően használt szerzői jogok, polgárjogi és büntetőjogi következményeket vonnak maguk után.