Mesél Anya

Mesél Anya

Szilvi mesék - Az Akaratos Szilvi

2018. július 16. - MesélAnya
  • Túl sok a nem-nem-nem, és lehet, hogy én vagyok ma túl fáradt hozzá, de érzem, hogy kezdem elveszíteni a türelmem. Aztán hirtelen eszembe jut valami.
  • „Meséltem már Akaratos Szilvi történetét?” - kérdezem tőle.
  • Imádja a meséket, persze, hogy rögtön felkapja a fejét: „Nem, nem mesélted.”
  • Kicsit várok. Mintha gondolkoznék, de rá figyelek.
  • „Elmeséled?” – kérdezi türelmetlenül, gyermeki sóvárgással.
  • Bólintok és bele is kezdek.

Szilvi egy kislány, hasonló korú lehet, mint Te, nagyon szereti az anyukáját, és az anyukája is imádta őt, nehezen is mondott nemet a kislánynak, bár a szabályok azért megvoltak otthon, amihez ragaszkodott, például, hogy vacsora előtt mosson kezet, lefekvés előtt fürödjön le, az esti fürdés után olvasás jön és így több.

Egy nap azonban Szilviben mintha elromlott volna a kisműszer, pont mint a Pöttyös Panni mesében, és szinte mindenre azt válaszolta, hogy nincs kedve vagy NEM akarja azt megcsinálni, amit az anyukája kért tőle.

  • Kicsim, kérlek, rakj rendet a szobádban, mindjárt kész a vacsora!
  • NEM, nem akarok, most nincs kedvem – mondta Szilvi, és nem is nyúlt a szétdobált játékokhoz.

Anyukája összeszedte a játékokat, próbálta Szilvit is rávenni, hogy segítsen, de Szilvi megint csak azt ismételte, hogy NEM AKAROK, NINCS KEDVEM.

  • Kicsim, kérlek, gyere vacsorázni – kérte anyukája.
  • Nem, nem megyek, nem akarok – toppantott Szilvi.

Végül persze megvacsoráztak, bár Szilvi végigduzzogta az étkezést.

  • Kicsim, gyere, kérlek, menjünk fogat mosni, mosakodni.
  • Neeeeeeeeeeeeeeeem! – süvöltötte Szilvi – Nem akarok fogat mosni! Nem érted anya, hogy nincs kedvem?

Anyukája egy idő után megunta a sok sok nemet, és leguggolt Szilvi elé, majd komoly tekintettel ránézve azt mondta neki:

  • Ha Te NEMet mondhatsz nekem, akkor én is NEMet mondhatok Neked. Ezt ne felejtsd el!

Szilvi nagy szemeket meresztett, de hajthatatlan maradt. Aznap továbbra is mindenre NEMet mondott.

Másnap sem volt ez másként. Amikor Anyukája elment érte az oviba, NEM akart átöltözni, aztán NEM akart még hazamenni, mikor hazaértek, NEM volt kedve kezet mosni, és NEM akart melegítőt venni. Lehuppant a játékai mellé, és elkezdett utcai ruhában babázni. Anyukája nézte még egy percig, majd kiment a gyerekszobából.

Szilvi egy idő után elunta magát, kiszaladt a szobájából és Anyukáját a kanapén találta meg, éppen olvasott.

  • Anya, unatkozom, játszál velem! – kérte.
  • Most nincs kedvem – mondta az Anyukája és olvasott tovább.

Szilvi megdermedt, de aztán térült-fordult, visszament a szobájába, kirakott egy puzzlet, majd újra Anyukájához ment:

  • Anya, most már játszol velem! – kérdezte?
  • Nem, kincsem, most nincs kedvem – mondta kedvesen Anyukája és újra a könyve felé fordult.

Szilvi kezdte furcsán érezni magát, és állandóan újabb és újabb kéréssel kereste meg az Anyukáját.

  • Anya, hol van a kedvenc elefántom?
  • Nem tudom, kicsim.
  • De segíts megkeresni! – követelőzött.
  • Most nincs kedvem, olvasok, látod! – mutatta Anyukája a könyvet a kezében.

 

  • Anya, kérlek, mesélj nekem ebből a könyvből! – kérte kicsit később Szilvi.
  • Most nincs kedvem, még olvasni szeretnék. – utasította el megint az Anyukája.

 

  • Anya, éhes vagyok. Mikor vacsorázunk? – kérdezte újra.
  • Most nincs kedvem vacsorát készíteni, találsz egy szendvicset a pulton, kérlek, tedd tányérba és edd meg, ha éhes vagy.

Szilvi nagy kerek szemeket meresztett, de így ment ez egész este.

  • Anya, menjünk fogat mosni! – követelőzött egyre hisztérikusabban
  • Most nincs kedvem kincsem, mosd meg magad ügyesen a fogad.
  • De elromlik a fogam, ha nem mosom meg!
  • Így is van – nyugtázta Anyukája – Menj, mosd csak meg a fürdőszobában a fogad.

Erre Szilvi hüppögve lehuppant a szőnyegre, és a hüppögése zokogásba fordult.

  • Anya, Te már nem is szeretsz engem! Már semmihez sincs kedved!

Szilvi anyukája letette a könyvet, odafordult a kislányához, és átkarolta:

  • Nagyon szeretlek kicsim. De megmondtam, hogy ha Te NEMet mondhatsz nekem, én is NEMet mondhatok neked, egy Akaratos Kislánynak lehet Akaratos Anyukája.

Letörölte Szilvi könnyeit, aki most már csendesen figyelt az Anyukájára.

  • És ha én nem leszek Akaratos Kislány, akkor te sem leszel Akaratos Anyuka? – kérdezte Szilvi komolyan.
  • Így van – válaszolta megnyugtatóan az Anyukája.

Megölelték egymást.

  • Akkor mesélsz nekem mesét?
  • Igen, ha Te fogat mosol előtte.
  • Máris megmosom a fogam! De én választhatom ki a mesét?
  • Persze!
  • És az elefántomat is megkeressük?
  • Megkeressük. Ott láttam a kanapé mögött.

Szilvi már nevetett:

  • Jaj, tényleg, hajósat játszottam tegnap este és az elefánt beleesett a vízbe!

Már együtt nevettek.

 karawestern.JPG

(kép forrása: Kara Western)

-------------------------------------------- x x x --------------------------------------------

Szerzői jognyilatkozat

A Mesél Anya blog üzemeltetője a weboldal bármely részének másolásával, terjesztésével, a benne megjelent adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntart.
A meselanya.blog.hu weboldalon megjelent minden szerzői mű (videó, kép-fotó, hang, táblázat, grafika, cikk és szöveges tartalom) szerzői jogi védelem alatt állnak, azoknak - a személyes használatot meghaladó mértékű - bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a szerző kifejezett erre vonatkozó írásos engedélyével tehető hozzáférhetővé, illetve másolható a nyilvánosság számára a sajtóban. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 36.§ (2) bekezdésében foglaltak szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül. 

  1. Nem kell engedély az idézéshez. Az idézésnek azonban meg kell felelnie a vonatkozó törvények paragrafusainak. Idézés esetében – forrás megjelöléssel – kérünk rámutatni (link elhelyezése) a portál megfelelő oldalára.
  2. A tulajdonos előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a weboldal egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása és értékesítése, de a tartalmi és formai alkotórészei közlési engedély esetén sem változtathatók meg és nem használhatók fel a honlap tartalmától eltérő célra.
  3. Tilos a honlap tartalmát akár nyílt, akár zárt adatbázisba lementeni.
  4. Tilos a honlap tartalmát kereskedelmi célra felhasználni, vagy azt kereskedelmi céllal terjeszteni.

Felhívjuk a figyelmét, hogy a fentiekben részletezett feltételeitől eltérően és/vagy azokat sértően használt szerzői jogok, polgárjogi és

 

A bejegyzés trackback címe:

https://meselanya.blog.hu/api/trackback/id/tr2514115509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása