Tündérvölgyben élt egy csupaszív, kedves kis tündér. Hosszú derékig érő szőke haja volt, légies járása, és rózsaszínű virágsziromból készült ruhája és cipője. Reggelente harmatvízzel mosakodott, kiskulacsát is harmatvízzel töltötte meg, és még indulás előtt jóízűt kortyolt belőle.

Rózsa – mert így hívták a kis tündért – vidáman köszöntötte az útjába kerülő tündéreket, még akkor is, ha olyan tündérrel találkozott, akinek volt szárnya. Rózsának ugyanis nem volt. Bár a szüleinek szép áttetsző szárnyai volt, a nagynénjének és a nagybátyjának is, még a nagyszüleinek is, ő már szárnyak nélkül született. Nem értették, mi történhetett.

Ez nagyon foglalkoztatta a kis tündért, valahogy nem tudott belenyugodni abba, hogyha a szüleinek van szárnya, neki miért nincs. Kutatta, kereste az okokat: kérdezősködött a bölcsebb tündérektől, a tündetanítóktól, és rengeteget járt könyvtárba, elolvasott vagy száz könyvet. Kutatásai azonban mindig csak egy megoldásra vezették: azért nincs szárnya, mert Sybilla, a gonosz tündér megátkozhatta.

Egy napon úgy döntött, hogy utánajár ennek a dolognak, és elmegy a gonosz tündérhez, oda, ahova soha senki nem szokott menni. 7 nap és 7 éjszaka gyalogolt, amíg elért Sybilla barlangjához. Összeszedte a bátorságát, bekopogott, és benyitott az ajtón, de nem volt bent senki.

A barlangba éppen fortyogott valami az üstben, és Rózsa nagyon kíváncsi természet volt, fölé hajolt az üstnek, hogy belenézzen, de ekkor a folyadékból füst csapott fel, és a kis tündér szőke haja teljesen rózsaszín lett. Még fel sem foghatta, mi történt vele, amikor hangokat hallott, és ijedtében gyorsan bebújt egy szikla mögé.

„Valaki járt itt!” – morgott a barlangba belépő Sybilla – „Érzem a szagát!” – a szárnyai csak úgy verdestek mérgében.

Rózsa, mivel az egyik legbátrabb volt a tündérek között, kibújt a szikla mögül, és azonnal Sybilla elé állt: „Én voltam az! Ne haragudj, hogy kérés nélkül körülnéztem a barlangodban, de bekopogtam és nyitva volt az ajtó.”

Sybilla végignézett a szárnytalan kis tündéren és elmosolyodott: „Ha jól látom, az üstöm fölé hajoltál.” – majd elgondolkodva hozzátette – „Nagyon jól áll neked ez a rózsaszín, de ha akarod, szívesen segítek, hogy újra visszanyerd a hajad eredeti színét.”

Rózsa nagyon meglepődött a fekete hajú tündér kedvességén, tetszett neki Sybilla lila-fekete ruhája, a hajában az élénk lila tincsek és megnyerő mosolya. Gyönyörű tündér volt.

„Ne kedveskedj velem.” – húzta ki magát Rózsa – „Te gonosz vagy! Megátkoztál, hogy ne legyen szárnyam!”

Sybilla nagyot nevetett: „Én ugyan nem! Miért átkoztalak volna meg? Sosem ártottál nekem.”

„Pedig csak ez lehet a magyarázat arra, hogy nincs szárnyam!” – erősködött a kis tündér

Sybilla karba tette a kezét, elgondolkodva nézett Rózsára, de semmi nem jutott az eszébe. Viszont engesztelésül meghívta Rózsát, hogy lakjon nála pár napot, amíg kipiheni a hosszú út fáradalmait.

Rózsa 3 nap és 3 éjszaka maradt nála. Napról napra egyre jobban megszerette Sybillát, aki úgy tűnt, cseppet sem volt gonosz, az erdő állatai minden nap betértek hozzá, leginkább segítséget kértek, és a tündér meggyógyította őket. Első nap egy beteg őzike tért be hozzájuk, akit sárga főzettel kúrált, második nap egy madárka törött szárnyát forrasztotta össze, harmadik nap pedig egy medve lábából szedte ki a tüskéket. Rózsa teljesen összezavarodott, nem értette, miért nevezték gonosznak Sybillát.

A harmadik nap estéjén Rózsa bátortalan feltette a kérdést: „Megkérdezhetem, Sybilla, miért hívnak Téged gonosz tündérnek?”

Sybilla elkomorodott, és azt mondta: „Egyszer régen, amikor még én is Tündérvölgyben éltem, történt valami. Mindig is kitűntem a tündérek közül fekete hajam miatt, de amikor a szüleim meghaltak, búskomorságom egyre inkább erőt vett rajtam. Egyik nap egy csapat tündér társaságában piknikeztünk, és az egyik közülük nagyon megbántott. Akkor még nem tudtam, mire vagyok képes, és amikor mérges lettem, a felhők elszürkültek és fekete eső kezdett hullani az égből. Minden tündér elszomorodott, és mindenki sírni kezdett, a föld pedig szürkévé vált. Mindenki engem okolt, és úgy éreztem, soha többé nem akarnak látni. Szégyenemben még aznap éjjel elhagytam Tündérvölgyet, és soha többé nem tértem vissza.”

Rózsa erősen megölelte Sybillát, és kérlelni kezdte, hogy térjen vissza vele Tündérvölgybe, de a fekete hajú tündér hajthatatlan volt, nem akarta, hogy újra megtörténjen, ami régen.

„Nekem muszáj hazamennem, mert a szüleim már nagyon aggódhatnak értem. De még biztosan visszajövök!” – búcsúzkodott másnap Rózsa.

A kis tündér megint 7 nap és 7 éjszaka ment, míg hazaért, rögtön a szülei házába tért be és mindent elmesélt nekik töviről hegyire. A szülei eleinte csak némán hallgattak, majd bólogattak: most már emlékeztek arra a napra, amikor Sybilla elhagyta Tündérvölgyet, ők is ott voltak azon a napon a réten, amikor a fekete eső esett. A Tündérkirálynő csak másnap tért haza hosszú útjáról, de egy pillanat alatt eloszlatta a szürke felhőket, és kérte, hogy keressék meg Sybillát, de akkor már sehol sem találták.

A szomszédok meghallották a kertben Rózsa történetét, és elmesélték azt a barátaiknak, azok pedig a többi tündérnek és így terjedt szájról szájra, míg végül a Tündérkirálynőhöz is eljutott. A Tündérkirálynő azonnal magához hívatta Rózsát. „Mondj el mindent Sybilláról!” – kérte a királynő a kis tündért.

Mikor Rózsa a történet végére ért, a Tündérkirálynő azonnal arra kérte Rózsát, hogy vegye rá Sybillát, térjen vissza közéjük: „Annyira sajnálom, hogy aznap nem voltam Tündérvölgyben, de nagyon messze volt dolgom. Mindig is nagyon aggódtam Sybilliáért, amiért ilyen korán elvesztette a szüleit, de csodálatos varázsereje van, amit meg kell tanulnia kezelni. Ide kell hoznod Sybillát, hogy bocsánatot kérjünk tőle, és megbeszéljük vele, ami történt!”

„Nem tudom, hogy rá tudom-e venni, hogy visszatérjen közénk.” – mondta Rózsa – „Nem akarja, hogy megint megtörténjen ugyanaz!”

Rózsa a Tündérkirálynő unszolására mégis felkerekedett, megint 7 nap és 7 éjszaka ment, mire Sybillához ért. Bekopogott a barlang ajtaján és a fekete hajú tündér, mikor meglátta, felsikkantott annyira megörült neki, megölelgette, megforgatta, és rögtön hellyel kínálta, finom meleg teát töltött a csészéjébe és sütit tett elé. Nagyon hiányzott neki.

Rózsa megint ott töltött nála 3 napot és 3 éjszakát, elmesélte, hogyan fogadták a szülei, hogyan terjedt Sybilla története szájról szájra, míg eljutott a Tündérkirálynőhöz, aki megkérte, hogy beszélje rá Sybillát, jöjjön vele Tündérvölgybe, mert bocsánatot akarnak kérni tőle, és szeretnék, ha ezután velük élne újra.

Sybilla nagyon félt, félt, hogy hogyan fogadnák a tündérek, hogy megint megtörténik ugyanaz, mint annak idején.

„Itt maradok nálad még 7 nap és 7 éjszaka, és kérlek, a hetedik napon gondold meg magad.” – kérlelte Rózsa.

Amíg Rózsa Sybillánál volt, sokat beszélgettek Tündérvölgyről, az ott lakó tündérekről, az erdő lakóiról, a barátságról és a megbocsátásról. A hetedik napon Sybilla úgy döntött, hogy elmegy Rózsával, de csak akkor, ha Rózsa mindvégig ott lesz mellette, és erősen fogja a kezét.

Bár Sybillának volt szárnya, mindketten gyalogoltak, így 7 nap és 7 éjszaka kellett, míg visszaértek Tündérvölgybe.

Rózsa először a szüleihez vezette Sybillát, szorosan fogta a kezét. Rózsa szülei, ahogy meglátták a fekete hajú tündért, szorosan megölelték, és szeretettel fogadták. Ettől Sybillát nagyon jó érzés kerítette hatalmába, és Rózsáék kertjében egy csodaszép virágokat bontó rózsabokor nőtt ki, de észre sem vették, mert rögtön utána elindultak a Tündérkirálynőhöz.

Jöttükre a tündérek megjelentek házaik kapuja előtt, és sokan fogadták kedves szavakkal Sybillát. A két kis tündér nyomában, az út két oldalán szikrázó rózsabokrok nőttek.

Sybilla és Rózsa megálltak a nagy tölgyfa előtt, ahol a Tündérkirálynő lakott, a királynő már a kapuban állt és tárt karokkal fogadta őket.

„Bocsáss meg nekünk Sybilla! Bocsásd meg, hogy nem voltam itthon, mikor ilyen nagy bajba kerültél, és hogy senki nem támogatott. Kérlek, meséld el, mi történt veled azon a napon, amikor elhagytad Tündérvölgyet!”

A fekete hajú kis tündér lila tincsét tekergetve kezdte történetét. Mikor ahhoz a részhez ért, amikor megbántották, a felhők megint szürkévé váltak, de Rózsa erősen fogta a kezét, és Sybilla érezte, hogy jól esik elmondania a Tündérkirálynőnek, ami a szívét nyomja, a történet végére megkönnyebbült és megbocsátott azoknak, akik bármikor is megbántották. Az ég újra kitisztult, verőfényesen sütött a nap, a felhők fehér bárányként úszkáltak az égen.

A Tündérkirálynő megölelte a fekete hajú tündért, és ekkor egy hatalmas rózsabokor nyílt a Tündérkirálynő kertjében, a királynő látta ezt, és rögtön mutatta a két kis tündérnek: „Nézzétek csak, mi született a barátságotokból?”

A két tündér hátranézett, és megpillantották a rózsabokrot, majd a rózsautat is, ahol végigsétáltak a királyi tölgyfáig. Egymásra néztek és érezték, hogy barátságuk kiteljesedik, és ekkor valami különös történt, Rózsának szárnyai nőttek. Áttetsző, halványrózsaszín szárnyai.

De nemcsak neki nőtt ki a szárnya, hanem még két másik fiatal tündérnek. A tündérek értetlenkedve álltak a dolog előtt.

„Pedig mi sem egyszerűbb!” – magyarázta a Tündérkirálynő – „Rózsa szülei ott voltak azon a napon, amikor fekete eső esett az égből, Sybilla akaratlanul is, de a pikniken résztvevő minden tündért átokkal sújtott, gyermekeik szárnyak nélkül születtek. Azzal, hogy megbocsátott, az átkot feloldotta.”

Rózsa megölelte Sybillát, és ettől a pillanattól kezdve elválaszthatatlan jó barátok lettek.

 (Fotó forrása: Pixabay)

------- x x x -------

Szerzői jognyilatkozat

A Mesél Anya blog üzemeltetője a weboldal bármely részének másolásával, terjesztésével, a benne megjelent adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntart.
A meselanya.blog.hu weboldalon megjelent minden szerzői mű (videó, kép-fotó, hang, táblázat, grafika, cikk és szöveges tartalom) szerzői jogi védelem alatt állnak, azoknak - a személyes használatot meghaladó mértékű - bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a szerző kifejezett erre vonatkozó írásos engedélyével tehető hozzáférhetővé, illetve másolható a nyilvánosság számára a sajtóban. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 36.§ (2) bekezdésében foglaltak szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül. 

1. Nem kell engedély az idézéshez. Az idézésnek azonban meg kell felelnie a vonatkozó törvények paragrafusainak. Idézés esetében – forrás megjelöléssel – kérünk rámutatni (link elhelyezése) a portál megfelelő oldalára.

2. A tulajdonos előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a weboldal egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása és értékesítése, de a tartalmi és formai alkotórészei közlési engedély esetén sem változtathatók meg és nem használhatók fel a honlap tartalmától eltérő célra.

3. Tilos a honlap tartalmát akár nyílt, akár zárt adatbázisba lementeni.

4. Tilos a honlap tartalmát kereskedelmi célra felhasználni, vagy azt kereskedelmi céllal terjeszteni.

Felhívjuk a figyelmét, hogy a fentiekben részletezett feltételeitől eltérően és/vagy azokat sértően használt szerzői jogok, polgárjogi és büntetőjogi következményeket vonnak maguk után.